Egy szeminárium élményei [Ásotthalom]

A negyedik ásotthalmi találkozó


Na szeva!

Áron
Itt lennénk ismét, újra itt, mert mi, a góbémeditálók egy része amott voltunk a hétvégén.

Szóval Pünkösdkor voltunk Magyarország délvidékén, mégpedig a Szeged melletti Ásotthalmon. Immár negyedszer szerveznek e helységben sahaja jóga meditációs szemináriumot, mely ez alkalomból az önbecsüléshez, a bűntudat nélküliséghez és a tiszta kommunikációhoz kötődött. Mi most először vettünk részt.

Nem szeretnék lelkiismeretfurdalást kelteni benned amiatt, hogy lemaradtál erről vagy nem tudtál róla, de ez amolyan haladóbb, zártabb körű szeminárium volt melyen inkább olyan személyek vettek részt, akik már egy ideje rendszeresen meditálnak otthon, illetve közösségben.

A közösségben való meditációról jobb ha nem egy szekta villan be a búrádba hirtelen gondolatként, hanem ha már megtapasztaltad a vibrációs tudatosságot, akkor elárulom, hogy közösségben sokkal könnyebb meditátív állapotba kerülni és elmélyülni benne. Ugyanakkor sokkal intenzívebben jönnek elő a belső akadályok, és nem másokkal, hanem főleg önmagaddal szembesülsz :-)
Ezt biza el kell néha viselni, és nincs mindenki felkészülve rá.

Helyszín

kert - erdő
Az Ásotthalmi Erdészeti Iskola fantasztikus helyet biztosít ilyen jellegű találkozókra, már-már olyan hírek rebbennek fel, hogy ez a magyarországi Cabella!
És ezt a vége fele én is ugyanígy éreztem. Ez a szeminárium és maga a helyszín is egy fantasztikus dolog, melyet a szegedi közösség kezdeményezett. Csak dícsérni tudom őket, milyen nagyszerű ötlettel és lehetőséggel rukkoltak elő!

Fantasztikus volt régi és új arcokkal találkozni, ismerkedni, beszélgetni. Kb. 5-6 éve ismerkedtem meg a magyarországi kollektívával egy 4 hónapos budapesti tartózkodásom alkalmával, azóta biza változott a helyzet. Egyre többen gyakorolják vidéken is a meditációt, így jelentek meg emberek Szegedről, Esztergomról, Pécsről, Vácról és egyéb településekről is.

Kávéra várva...
A szállás bentlakásban volt, be kell vallanom az első benyomás furcsán hatott rám, lehet hozzászoktam a kényelemhez, de hamar rájöttem hogy pont erre van szükségem, ennél jobb nem kell. Hadd dolgozódjon a mester elvem is egy kicsit.

Én kimondottan szeretem a kolesz szerű menzát, amikor az emberek összegyűlnek, és 4-6-an leülnek egy asztalhoz, megbeszélnek dolgokat, elfogyasztanak nyugisan egy kávét, elsütnek 1-2 viccet és nagyokat nevetnek. Ez már egy finomszintű wellness :-)
 

Hogy miket is csináltunk a hétvégén?

A szemináriumról, mely ez alkalommal a torokcsakrát érintette, azt kell elmesélnem neked, hogy biza a csakrák szintjén hasonló cipőben jár Magyarország, Románia és még néhány keleteurópai ország, ahol a fennebb említett tulajdonságokat nekünk kell kidolgoznunk saját magunkban (és akár az emberiségben).

A meditációkon kívül különféle kollektív tisztítógyakorlatokat végeztünk a föld, tűz vagy a víz elemet használva.
masszázs
De nehogy azt gondold hogy "ezek egész végig mást sem csináltak csak meditáltak, teljesen elment az eszük". Ez nem így volt, a programok egészen lazák voltak és mondhatni szabadok, közben meg-meg szakítottuk egy szerbiai kiruccanással (lásd lennebb), erdei sétával, netán egy délutáni sziesztával, csevegéssel, énekléssel, gyerekekkel való játszással (inkább ők szedtek szét minket :-)) ...

Rezgésszinten hárman képviseltük Romániát és azon belül Erdélyt, az összegyűlt közösségben pedig a két ország eggyévált. Ilyen alkalmakkor mindig történik egy vibrációcserélődés, egy különleges tapasztalás, melyet elég nehéz leírni, hisz mindezek személyes élményként tárolódnak el.

Befejezésül itt egy felemelő, mondhatni bulizós dal, melyet Palics felé és vissza hallgattunk meg az autóban. Hát el sem kell mondanom mekkora örömmel, énekléssel és tapsolással követtük végig útközben Lajtai Laciékkal, akiről érdemes megjegyeznem, hogy egy elszármazott, de ízig-vérig meditáló góbé!

Áron

burek evés közben



Nirmal Bhakti - Deneko Vandan






Bea
Pár napja érkeztünk haza egy magyarországi meditációs szemináriumról. Csodaszép környezet, kellemes emberek, régen látott arcok, mély meditációk hangos nevetéssel fűszrezve, talán így lehetne jellemezni a múlt hétvégét Dél-Magyarországon, Ásotthalmon. Szóval simán megérte a több mint 600 kilóméteres utat. Kolozsvárig volt körülményesebb eljutni, onnan már simán ment minden (az egyik vonatot mi késtük le, a másik 40 percet késett :-)) de aztán beültünk Zsomborral, a férjemmel az Áron autójába, "ablakot le, könyököt ki, kettesbe be" és ment a gépkocsi, a sahaj zene és a hangos kacagás.

Nagyszalontán még megálltunk egy finom capuccinora, felidéztük Arany János Toldijából néhány sort és suhantunk is tovább. Szeged körül volt egy nagyobb méretű felhőszakadás, ami miatt nem nagyon láttuk az utat de mi úgyis mentünk tovább :) aztán valamikor 22 óra körűl célba érkeztünk, az Ásotthalmi Erdészeti Iskola udvarára, ahol már vártak minket nagy szerettel és finom vacsorával. 

Másnap reggel fél hétkor volt az ébresztő, de szerintem egy ilyen madárcsicsergős, napsugaras környezetben a hétalvóknak sem volt nehéz felkelni.

Apropó, te mikor szoktál felkelni?

Aztán jött a reggeli meditáció, a fincsi reggeli az iskola bentlakásában, így újraélhette mindenki a diákéveit :)

Ezt követte a nap kihagyhatatlan momentuma, a kávézás.

Szombaton voltunk a Vajdaságban, a palicsi állatkerben és a palicsi tónál. Gyönyörű mindkettő. Az állatkert több mint 50 éves.
Innen többet olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Palicsi_Állatkert
Láttunk tigrist, oroszlánt, kígyót, medvét, elefántot, zsiráfot, púpostevét, krokodilt, szurikátát..... és még sok sok állatkát.

állatkert - Bea, Zsombi, Áron


Lábáztatás a Palicsi tóban
A Palicsi tó is nagyon szép és hűsítő volt. Nem fürödtünk benne, annyira nem volt meleg és egyébként sem lehet, csak belelógattuk a lábunk. Ez a lábáztatás, egy tisztítási gyakorlat, ha követted eddig a csíkszeredai programsorozatokon készült videókat, akkor tudod miről van szó, ha nem, akkor azt javasalom, hogy minél hamarább próbáld ki. Végezheted otthon is, akkor használj egy-két evőkanál durva sót is, amit csakis erre a célra használt meleg/hideg vízzel telt lavorba teszel. Ha a természetben szeretnéd kipróbálni, akkor csak egy kis bátorságra lesz szükséged - mert szerintem még elég hűvös a víz - és néhány perc gondolatnélküliségre. Egy kis idő múlva egészen frissnek fogod érezni magad.

Ezen kívűl nagyon sok tisztitási gyakorlatot végeztünk a szemináriumon, mint például a havan - tűzmeditáció, shoebeat, a csomózás vagy egymás tisztítása. Ezeket most csak megemlítettem, majd később lesz szó róluk, amikor már valamelyest elmélyült góbé leszel :)

shoebeat a focipályán - tisztítás a föld elemmel

A tavasz-nyár igazán ideális ezekre a tisztítógyakorlatokra és ha részt veszel a nyári, Kászonokban tartott táborban, többet megtudhatsz és talán ki is próbálhatsz néhányat.

Bea


 A többi kép diavetítéséhez kattints >> IDE.

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...